Komor szonáta

Megrázó családi dráma áll az Orlai Produkció legújabb bemutatójának középpontjában. A kiszemelt darabokkal eddig sem volt problémám; akár a Kripli Marit, a Szív hídjait vagy az Aranytavat említjük, mind egyetemes kérdésekkel, mély emberi kapcsolatokkal, egyéni tragédiákkal és nem hétköznapi történetekkel kívánt dolgozni, egészen egyedi és különleges módon. A jobbára közismert és jól sikerült moziváltozatokból készült előadások egyaránt meggyőzőek voltak minden korosztálynak, mivel kellően teremtették meg az alkotás hangulatát. Hasonló elvárásokkal vártam az Ingmar Bergman forgatókönyvéből készült Őszi szonátát is.

12377822_1093471667377395_6692229750257075802_o

Fotó: Takács Attila

A választás ismét kifogástalan, a történet jószerivel önmagát adja el. Az előadás a zongoraművész Charlotte-ról és családjáról szól, aki hosszú idő után először utazik haza lányához, Evához és férjéhez az ünnepekre. A meglepetés azonban nem marad el: döbbenten konstatálja, hogy másik lánya, a fogyatékos Helena már régóta testvérével él. Az események felszakítják a régi sebeket, és Evaéknak szembe kell nézniük egymással és a múlt hibáival is.

A Vörös Róbert által írt és rendezett előadás a kelleténél jobban mélyítette el a fennálló konfliktust anya és lánya között, aminek következtében a többi, dramaturgiailag súlytalanabb jelenet üresjárattá vált, és kibillentett a darab hangulatából. Nyilvánvalóan szükségesek az átvezető szálak a kapcsolati fejlődés szempontjából, ám a konfliktushoz képest színtelenek és érdektelenek.

Pontosan ezért nem képes működni a darab humoros vonala sem. Olyan mélyen és komor tónusban értelmezik anya és lánya szembenállását, hogy a feszültségoldásra hivatott viccek inkább zavarók, mintsem könnyítő szándékúak. Charlotte és Eva konfliktusának felépítése inkább vontatott, mint feszültségkeltő – függetlenül a két főszereplő amúgy egészen fantasztikus közös játékától. Történetük mély és megrázó, de túlságosan is lehangoló, mivel nem sikerült ellensúlyozni a darab könnyedebb vonalával. A rendezés megtalálta a történet sokatmondó mélységeit, de nem tudta a darab humoros oldalát érvényre juttatni.

12890984_1093472227377339_1140133277281696417_o

Fotó: Takács Attila

Az előadás főleg az erős színészi alakításokban jeleskedik. A két főszereplő külön-külön is meggyőző teljesítményt nyújt, de a közös jeleneteikben teljesednek ki igazán. Udvaros Dorottya alakítja az anyát, aki évek múltán meglátogatja lányát, de arra nem számít, hogy tükröt tartanak neki, és szembesülnie kell hibáival. A színésznő döbbenetes természetességgel létezik Charlotte bőrében: attól a pillanattól kezdve, hogy szőrmebundájában a színpadra lép, és addig a záróakkordig, amikor a fények lemennek, eggyé válik az anya fájdalmával és gyengeségével is; hogy ismét képtelen arra, hogy tovább lépjen a múlton.

Radnay Csilla a lány, aki gyermeke elvesztése óta válaszokat keres és bízik abban, hogy anyja képes a változásra. Belül azonban képtelen eltemetni az érzéseit, és kifakad. Bizton állíthatom, hogy Radnay karakterábrázolása a legizgalmasabb színészi játék, amit mostanában láttam. Érdekes az út, ahogyan felfedezte magának karaktere mélységeit és gondolkodásmódját, és ez  lebilincselővé tette játékát. Eva kiemelkedett a szürkeségből, majd a halál ismét megtörtté és színtelenné tette: igazi emberi tragédia, amit Radnay átélhetően tudott ábrázolni. Ha a rendezés kevésbé is kapta el a hangulatát, a színésznő zongorajátéka mindenképpen igyekezett, ha csak pár pillanatra is, de meghozni a várt hatásokat. A zongora prelűd, amit előad, szavak nélkül képes kalauzolni minket Eva érzéseibe, és lelki világába, amelyben anyja tiszteletéért küzd. A fogyatékos testvért Fodor Annamária alakítja: játéka megrázó és kíméletlenül őszinte, egy pillanatra sem lehet figyelni kívül hagyni, ha jelen van. Teljes beleélése és színészi odaadása példamutató.

12901380_1093472420710653_2763502400928942779_o

Fotó: Takács Attila

Közel sem olyan egyszerű és könnyű dolog alámerülni az ehhez hasonló tragédiákba, hiszen az ember akaratlanul is elgondolkozik a saját életén. A fájdalmas tükörtartás és a múlt háborgatása kegyetlen “műfaj”, akár színházról, akár magáról az életről beszélünk – Udvaros és Radnay azonban olyan mesteri szinten művelik ezt, ami miatt mégis indokolt, hogy hibái ellenére meghallgassuk az Őszi szonátát.

Szereplők

Udvaros Dorottya: Charlotte

Radnay Csilla: Eva

Széll Attila: Viktor

Fodor Annamária: Helena

Alkotók

Író: Ingmar Bergman

Fordító: Kúnos László

I.Bergman forgatókönyvéből írta: Vörös Róbert

Rendező: Vörös Róbert

Rendező munkatársa: Skraban Judit

Díszlet: Zöldi Z. Gergely

Jelmez: Szakács Györgyi

Producer: Orlai Tibor

Leave A Comment