A színház tükrében

A művészet sokszínűségét támasztja alá a tény, hogy sokan sokféleképpen, sokféle okból járunk színházba. Kiváló választás, ha szórakozni akarunk, jót nevetni, feledni a szürke hétköznapokat és az azokkal járó megterhelő problémákat. Kitűnő döntés, ha egy új világot akarunk megismerni, ha messzire akarunk utazni anélkül, hogy elhagynánk a bársonyszéket. Mindazonáltal számomra mindig is a színház tanító jellege volt a legfontosabb. Jobban értékeltem, ha egy előadás megrázott, ha szembefordított önmagammal, és rávilágított olyan utakra, amelyeken keresztül tapasztaltabb emberré válhattam. Ennek a művészeti ágnak fantasztikus eszközei vannak arra, hogy fejlődésnek indíthasson egy személyiséget, hogy az ember megismerhesse és kibontakoztathassa olyan oldalait, amelyekkel addig nem találkozott.

Ez a fajta tükörtartás egy kicsit drasztikusabb és keményebb oldala a színháznak, amelyet azonban meg lehet tanulni és tudatosan kezelni. Ennek okán pedig kiváló eszközzé válik egy olyan ember számára, aki ezt a módját választja az önmegismerésnek. Ezért tartom nagyszerű ötletnek a Radnóti Színház kezdeményezését: a Radnóti Ifjúsági Műhely tavaly októberben indult el Lakatos Dóra és Széplaki Nóra drámainstruktorok vezetésével, amely során gimnazista fiatalok számára tartottak színházi foglalkozásokat. Az órákon a fiatalok megismerkedhettek a színház gyakorlati oldalával, legfontosabb szakembereivel és szakmáival. A színház segítségével tanulhattak önkifejezésről, önmagukról, társaikról, és saját problémáikról. A foglalkozás második félévében lehetőséget kaptak arra is, hogy megmutathassák magukat a színpadon is. Keretek között című darabjukat nekünk is lehetőségünk volt megtekinteni.

Ebben az előadásban saját problémáikról beszélhettek, ötletes és megindító jeleneteken keresztül. Hallhattunk párkapcsolati gondokról, egy osztályon belül fellépő ellentétekről, szerelemről és kudarcról is. Kiváló volt például a randevú jelenete, ahol egyaránt ismerhettük meg a valós eseményeket és a pár fejében kavargó gondolatokat is. De nem maradt ki az a kegyetlen ítéletalkotás sem, ami egy osztályban általában megjelenik: a diszkós jelenetben, amely során egy pletyka elképesztő módon aberrálódott attól függően, hogy éppen hány emberen ment keresztül.

12716038_b08228741ad6473850604a36af92e39e_wm

Fotó: Ajpek Orsi / Index

Sikeres előadásnak tartok egy darabot, ha képes elgondolkodtatni, ergo a függöny legördülése után is életképes. Márpedig létrejöttek itt olyan monológok, amelyek magába tudták fordítani az embert. Illés Dóra története, amelyben egyszerre láthattuk az irigykedő lányt, aki felfedezi osztálytársa valódi szépségét, és az említett lányt, aki gazdag családba született, látszólag mindene megvan, ám nem tudja elfogadni magát, ezért sminkkel fedi el problémáit. Megrázó Rétlaki Flóra elbeszélése is, aki gondterhelt múltja után egy súlyos konklúziót von le a gyermekvállalás témájában.

Azért szeretek vizsgaelőadásokat, illetve en bloc a fiatalok színházát nézni, mert nagy a valószínűsége, hogy gyöngyszemekre és tehetségekre bukkan az ember. Valódi tartás és önbizalom, és erős kisugárzás van például Besmart Viktóriában, aki rendkívül természetesen mozog a színpadon és komolyabb szerepekkel is elbírna;  vagy Kerekes Marci, aki óriási érzékenységgel és kellő vehemenciával formálja meg az embert a színpadon, és egy pillanatra sem hagyja, hogy kizökkentsék a koncentrációból; megérintett Buzás Csenge játékának sebezhetősége, valamint Mlynarik Julcsi nyitottsága és őszintesége is – attól függetlenül, hogy az említettek akarnak-e színházzal foglalkozni, avagy sem.

Nyilvánvalóan bőven van még mit tanulni, fejleszteni, hiszen ez az út hosszú és kihívásokkal teli. Az összeszokás, egymásra hangolódás nem féléves anyag, azt pedig, hogy ne önmagunkban létezzünk csak, hanem csapatban, végképp nagy tapasztalatot és érettséget igényel. Ezek mind olyan hibák és kizökkentő pillanatok, amik jelenléte ilyen rövid idő után még érthető, de amiken kellő koncentrációval lehetséges és kell is változtatni.

12716068_9c2034d7ae33dd7e0e65908376cc7aff_wm

Fotó: Ajpek Orsi / Index

A programot nemcsak személyiségfejlesztő jellege miatt tartom fontos kezdeményezésnek, hanem mert olyan fiatal számára is távlatokat nyithat meg, aki komolyan szeretne a színjátszással foglalkozni. Egy színésznek mindenféle tapasztalat segítségére van, hiszen minél nagyobb eszköztárból és érzésből tud dolgozni, annál szélesebb skálán mutatja meg tudását. Az ő előadásuk pont ezen gondolat okán volt izgalmas: a gyerekek saját ötleteikből dolgoztak a munka során, jeleneteket építettek az élményeik köré, és bátran a közönség elé tárták gondolataikat az életükről.

Valóban bátorságnak tartok egy ilyen döntést, hiszen óriási erő és hajlandóság kell ahhoz, hogy valaki ilyen direkt módon szembesítse magát és ezzel egyetemben másokat is azokkal az eseményekkel, amik a lelkében történnek. Ez olyan képességeket feltételez, amik egy valódi színházban, egy valódi próbafolyamat esetén hatalmas előrelépést és nyitottságot vetítenek előre. Természetesen ez nemcsak azok esetében igaz, akik erre a rögös útra akarnak lépni; hiszen az élet valójában egy nagy színház, ahol hatékonyabban létezel, ha tisztában vagy önmagaddal. A színház olyan, mint egy jó pszichológus – márpedig mi sem bizonyítja ezt annál jobban, hogy ezek a fiatalok elégedettek a kurzussal, és tapasztaltabbnak, erősebbnek érzik magukat a foglalkozások után.

Szereplők

Hegedüs Nóri
Kerekes Marci
Mlynarik Julcsi
Lajos Boglárka
Vincze Petra
Rétlaki Flóra
Bánhegyi Bálint
Boros Judit
Molnár Dorka
Buzás Csenge
Besmart Viktória
Illés Dóra
Debreceni Luca

Alkotók

A szereplők

és

Széplaki Nóra
Lakatos Dóra

Leave A Comment