Három nővér Bagossy szemüvegén keresztül

Csehovnak helye van a színházban. Nemcsak azért, mert az irodalom egyik kiemelkedő alkotójáról beszélünk, hanem mert úgy érzem, ma hatványozottan aktuális és tanulságos az, amit a művein keresztül közölni akar velünk. Egyértelmű az is, hogy művei nagy koncentrációt, érettséget és nyitottságot követelnek meg. Sok tényezőn múlik az, hogy egy csehovi mű sikert érjen el a nézőknél, ezek a történetek ugyanis nem a tettek mezején, a cselekmények szintjén értelmezendők. Sokkal lényegesebb az, amin szereplői lelkileg mennek keresztül. Az ilyesfajta fizikai statikusság miatt másképpen kell élvezni Csehovot. A néző felé tehát egyértelműen feltételez egy olyan hajlandóságot, hogy kevésbé a láthatót, a kimondott szavakat, mint inkább az elfojtott érzelmeket, a tehetetlen szenvedés során születő gondolatokat kell előnyben részesíteni. Ez még inkább érvényesül, ha a Három nővér történetéről beszélünk, akik életük során végig Moszkvába vágynak egy jobb élet reményében, ám törekvésük hiányában álmuk egyre inkább elérhetetlen távolságba kerül.

Bagossy László Örkény Színház-beli rendezése bizonyos szinten képes megfelelni mindkét vonalnak. Kiválóan vegyíti a csehovi „mozdulatlanságot” saját gondolatrendszerével, úgy kever modern elemeket az előadásba, hogy közben nem hagyja figyelmen kívül Csehov stílusát sem. Ugyan időről időre leült a cselekmény, és egyik oldalra sem tudott kedvezni az üresjárat, az a hangulat és lendület, amellyel a rendező megálmodta az előadást, végül mindig erőre kapott.

A környezet és a színpad szinte teljes lecsupaszítása szimbólumszerű és sokatmondó.  Az érzelmi nihil, a folyamatos szenvedés ereje kitölti a teret a szükséges „díszlettel”, nincs, ami elvonná a figyelmünket a színpadon zajló drámáról, nincs igazából semmi, amibe belekapaszkodhatnánk, akárcsak vizuálisan is. A színészek az előadás teljes ideje alatt a színpadon vannak – akik nem a jelenet részei, oldalt ülnek le, és bár nem szerepelnek, szerepben maradnak és jelenlétükkel tovább erősítik távozásukat, vagy éppen várható érkezésüket.

14706860_1148029515279945_2061906120109672470_o

Fotó: Gordon Eszter

Amiben Bagossy a leginkább jeleskedett, az a szerepek leosztása volt. Érzékeny színészeknek adta ezeknek a látszólag üres, ám belül sokat küszködő embereknek szerepét. Ebben a Csehov-értelmezésben mindenkinek jut ideje kifejeznie magát, vetésforgószerűen kap mindenki pár percet a színpadon. Kétségtelenül a legnagyobb hangsúly a három nővér szerepén nyugszik, valamint szinte rajtuk áll vagy bukik az előadás mondanivalójának kibontása és átadása is. Tenki Réka kapta Mása szerepét: a fiatalasszony szerepében összetett, komplikált egyéniség, talán ő az, akinek lelki fejlődése és küzdelme a leginkább érdekelt. Sorsa szívet tépő és megérintő, amelyben a színésznő teljes mértékben ki tud teljesedni. Testvére, Olga az, aki nem arra vár, hogy más fordítson szerencséje kerekén, ő az, aki feláll a konfliktusban, és teszi a dolgát, annak ellenére is, hogy szíve mélyén csakis a boldogságra és egy oltalmazó férjre vágyik – még akkor is, ha a szerelmet közben meg sem ismeri. Takács Nóra Diána alakítása a legnemesebb értelemben természetes, ebben a szerepben számomra ő az akaraterő megtestesülése, egy olyan ember, aki bár teljes változást nem képes hozni, de végig törekszik erre.  A három testvér közül Zsigmond Emőke volt az, aki hitelét vesztette ebben a darabban. Ideális esetben Irina szerepe sarkalatos pont, egy művészi háromszög egyik csúcsa, ami nélkül a vázolt alakzat értelmét veszti. Mégsem éreztem azt, hogy megtalálta volna karakterének hajtóerejét, az okot, ami vezeti célja felé, ezáltal pedig színpadi létezése hatástalan és számos esetben hamis. A női hármas különbözősége nem csupán a személyiségekben merül ki: Kristina Ignjatovic lenyűgöző jelmezeket tervezett a színészek számára, amellyel kiválóan érzékelteti a lelki állapotokat; főleg az első felvonásban, amikor Irina piros színű ruhát, Mása feketét, Olga pedig a kettő keverékét viseli.

14633601_1148029721946591_5468866974511451460_o

Fotó: Gordon Eszter

Az ő triumvirátusukat erősíti Hámori Gabriella, a megosztó, ám fontos szerepet betöltő Natasaként, meggyőző és érzékeny játékával. Mácsai Pálnak jól áll az örökké filozofáló Versinyin szerepe, akinek jelenléte az előadás egyik legérdekesebb pontja számomra. Szerepében elgondolkodtató kérdéseket feszeget, amellyel magáévá teszi a pillanatokat, attól függetlenül, hogy nem ő áll a jelenet középpontjában.

Csehov művében a mellékszerepek is hatalmas jelentőséggel bírnak, kiváló ábrázolási lehetőséget kínálnak a színművészeknek. Epres Attila nagyszerűen tudott élni ezzel a lehetőséggel: ő Mása férje, aki az események ellenére is végig feleségébe kapaszkodik, mindent elnéz neki azért, hogy megtarthassa. Nem kivétel a kijelentés alól Gálffi László sem, aki a tépelődő, indokokat kereső doktorként mutatja be egyik legjobb játékát. Bagossy rendezői koncepcióját nemcsak az itt boncolgatott, remek színészi alakítások sora támogatja, de Stuber Andrea fordítása is, amelynek nyomán Csehov drámája érthetőbbé és közelibbé válik számunkra.

14633735_1148030548613175_4847799973369341040_o

Fotó: Gordon Eszter

Bagossyt rendkívül kreatív alkotónak tartom: ebből az előadásból sem hiányoznak az újszerű és meglepetésszerű rendezői megoldások. Ennek egyik legkiválóbb eszköze a forgószínpad használata volt, amelyet a rendező nagyszerű módon épített bele a jelenetek többségébe: például a közös étkezések esetében szinte körpanorámaszerűen láthatjuk a családot, az érzelmi kirohanásokat, titkos pillantásokat, kézfogásokat, mindazt, amit titkolni szeretnének, ám előlünk nem marad rejtve.

Mindazonáltal valóban sikerként könyvelhető el, hogy Bagossynak sikerült saját képére formálnia Csehov klasszikusát, ezzel egy időben pedig közérthetővé és elgondolkodtatóvá tennie azt a nagyérdemű számára. Az a tény pedig, hogy az előadást követően a kedves nézőnek kedve támad leemelni a polcról a drámát, egyértelműen hatalmas teljesítmény egy színházrendezőtől.

Szereplők

Andrej Vajda Milán
Natasa Hámori Gabriella
Olga Takács Nóra Diána
Mása Tenki Réka
Irina Zsigmond Emőke
Kuligin Epres Attila
Versinyin Mácsai Pál
Tuzenbach Máthé Zsolt
Szoljonij Nagy Zsolt
Csebutikin Gálffi László
Fedotyik Novkov Máté
Rode Dóra Béla
Ferapont Darvas Ferenc m.v.
Anfisza Pogány Judit

Továbbá: Murányi Márta m.v., Szathmáry Judit m.v., Tukora Tamás, Tukora Richárd, Orosz Gábor, Kende Ádám, Csire Zoltán, Uray Bálint, Gerencsér Dániel

Alkotók

Díszlet: Bagossy Levente
Jelmez: Kristina Ignjatovic
Dramaturg: Ari-Nagy Barbara
Zenei munkatárs: Matkó Tamás
Súgó: Kanizsay Zita
Ügyelő: Mózer Zsolt
a rendező munkatársa: Érdi Ariadne

Rendező: Bagossy László

Leave A Comment