Párizs kibékít

Egy kétszereplős előadás működőképessége a két előadóművész közös színpadi létezésén és kémiáján is nyugszik. A darab teljes időtartama alatt övék a felelősség, hogy meggyőzően adják át történetük tanulságait. Össze kell fogniuk azért, hogy az előadás minden ízében működni tudjon: ez az Április Párizsban esetében hatványozottan érvényes. A díszlet stilizáltsága miatt valóban ők felelnek mindenért: nekik kell megteremteniük a helyszíneket – Párizst kiváltképp -, a másfél óra egyedülálló hangulatát és a darab hitelességét.

Az Április Párizsban kedves és komikus történetét Botos Éva és Szirtes Balázs adja elő másfél órában. Egy olyan házaspárt alakítanak, akik már régóta élnek utálkozva egymás mellett. Szurkálódva tesznek megjegyzéseket a másik apró-cseprő hibáira, mígnem a sors közbeszól: a feleség kétszemélyes jegyet nyer Párizsba. S nincs mese, el kell menni.

Az előadás tétje, hogy sikerül-e a nagy utálkozásból hitelesen eljutni a békülés pillanatáig. Nem csupán az hangsúlyos, hogy mekkora utat járnak be együtt, de fontos az is, hogy külön-külön hogyan jutnak el odáig, hogy rájöjjenek: akarják a folytatást. Az eredmény egyszerre élteti az alapművet (John Godber, Laurence Olivier-díjas szerző vígjátéka) és az előadás megalkotóit: bár a karakterek személyisége egymástól függetlenül is tanulságos és fájdalmasan ismerős, mégis úgy gondolom, valójában együtt értelmezhetők igazán. Ezt erősíti azt is, hogy ritkán, csupán pár monológ erejéig látjuk őket külön, ez pedig egyértelműsíti azt is, hogy talán sosem állt szándékukban elválni egymástól. (Nem is bírnak: látjuk ezt a párizsi kávézós jelenetnél.)

Általuk születik meg a csendes kis lakás, ahol élnek, a fényűző Párizs, az izgalmas hajóút, és az előadás humoros volta is, amely az egész darabot átszövi. Éppen az erős karakterábrázolás és a darab hangvétele okozza azt a nagyszerű helyzetet, hogy nincs is szükségünk többre a pillanat átéléséhez, mint a két színész jelenléte, a hangadó zenék és a kellemes poénáradat csokra.

Botos Éva végtelen természetességgel alakítja a feleség szerepét: ő az, aki lehetőséget teremt arra, hogy újra egymásra találjanak, ő az, akiben érezhetően benne él a remény arra, hogy a helyzet változhat és közelebb kerülhet partneréhez. Ezt a nőt éppen a színésznő természetessége teszi szimpatikussá, olyannyira, hogy egy pillanatra felmerül bennem a gondolat, hogy ha valóban létezne – ebben a másfél órában persze velünk van –, szívesen barátkoznék vele.

Szirtes Balázs a férj, akihez kezdetben nehezebb közel kerülni. Mogorva, negatív szemléletű ember, ő az, akinek igazán szüksége van erre az utazásra. A darab során fokozatosan nyílik meg, nemcsak történet szerinti párjának, de nekünk, a közönségnek is. A színész tehetsége abban áll, hogy ezt az embert nehezen elérhetősége ellenére is szimpatikussá tudja tenni, és nemcsak akkor, amikor már alkoholgőzösen nevettet bennünket a hajó fedélzetén. Bár helyzete és ahhoz való hozzáállása magába forduló, az alakítás olyannyira meggyőző, hogy odafigyelünk a színész minden egyes rezdülésére.

A színészeket ebben a feladatban rendezőként szakavatott mecénás segítette: Horgas Ádám. Igazi sikere abban fejlik, hogy rendkívüli közvetlenséggel beszél hozzánk, s kezeli színészek nézőkkel való kapcsolatát a darab során. Eltörli azt a láthatatlan falat, amely a kis színpad és nézők között feszül. Kiragadja színészeit a stilizált térből, szereplővé is tesz bennünket bizonyos jelenetekben, ez a két bájos ember pedig időnként mellénk lép és megosztja velünk gondolatait. Ez teszi a színdarabot igazán kellemes, közös élménnyé.

Szereplők

BET – Botos Éva
AL – Szirtes Balázs

Alkotók

Rendező: Horgas Ádám

Leave A Comment