Az árnyaltság hiányáról

A Téli rege bemutatójában nem az számított vonzónak számomra, hogy Shakespeare egyik legmélyebb értelműnek számító művét állítják színpadra. Sokkal inkább felkelti az érdeklődést Valló Péter rendező szándéka, hogy az idő rapszodikus természetét kívánja kidomborítani. Mégis milyen módon érzékeltethető az idő, ha éppen legkegyetlenebb főszereplőnknek őt kívánjuk választani? A kihívás során felmerül a leglényegesebb kérdés: megragadható-e az idő egyáltalán? Szolgálatunkba állíthatjuk-e? Vagy éppen saját vállalkozásunk áldozatává válunk azzal, ha erre kísérletet teszünk?

Shakespeare darabja abból a szempontból kiváló választás, hogy hatványozottan érzékelhető benne az idő természetszerű hatása. Szicília királya alaptalan vádaskodásba bocsátkozik, ezzel felesége és fia halálát okozza, újszülött kislányát pedig száműzi életéből és a királyságból is. Több év eltelte után végül sor kerül a találkozásra, amikor lehetőség nyílik arra, hogy a sokat szenvedett család megbocsátást nyerjen.

A koncepció értelmében elvárható, hogy az alkotók különös hangsúlyt fektessenek a Téli rege időkezelésére. Érdekes, ám közel sem megoldhatatlan feladat kidomborítani az idő kegyetlen természetét és sorsszerű csapásait, mindennek alárendelni a színművészek érzékeny karakterábrázolását, ahogyan meghajolnak az idő hatalma előtt, múlása megkeseríti vagy éppen megédesíti életüket. Apró, ám nagy jelentéssel bíró mozzanatokkal tarkítani a színpad levegőjét, éppen csak pár kiszólást megejteni, amelyek mégsem mennek el fülünk mellett, amelyeken elgondolkozhatunk.

Az árnyaltság az, amely a leginkább hiányzik ebből az előadásból. Az érzékenység, amellyel a kirakós darabjait egymás mellé helyezzük, az az egészen nehezen megtanulható rendezői talentum, amikor nincs szükség a színpadon egy óriási homokórára ahhoz, hogy megfelelően éreztessük az idő rohanó természetét. Egy ilyen kivételes koncepció esetében fontos az, hogy olyan időprezentálást vonultassunk fel, amely titokzatos, szinte megfoghatatlan, amely során édeskeserű mosollyal döbbenünk rá, hogy az idő kérlelhetetlenül eltelik, és hiába próbáljuk megragadni, csak még gyorsabban folyik ki a kezünk közül.

Ebben a tekintetben az előadás két véglet között mozog: a nagy erőlködés ellenére, vagy éppen okán esetenként túl felületesen kezeli az idejét, máskor pedig túl mélyre akar hatolni, és akarva-akaratlanul is pátosz jelleget ölt. Az árnyaltság hiánya okozza azt is, hogy sok esetben sajnálatosan szájbarágó módon szeretnék lenyomni torkunkon Shakespeare művének morális tanulságait. Ez a feladat jut Bálint Andrásnak, aki mintegy különös narrátorként (a színlap szerint ő az Idő) kíván minket átvezetni a művön, időnként pedig sokat mondónak szánt mondatokkal szembesít bennünket az idő kegyetlenségével, valamint igazságos, néha igazságtalan csapásaival darabunk főszereplőire, mintegy kétszer aláhúzva, hogy az idő jelensége mennyire hangsúlyos. Ez akkor volna helyénvaló, ha a színész saját színpadi idején kívül az idő valóban kiemelt szerepet játszana, és nemcsak akkor jutna eszünkbe, amikor óránkra pillantunk. Ugyanis azon kívül, hogy a színházi előadás egy bizonyos idő alatt lefolyó esemény, nehezen fogható rá, hogy a rendezői koncepción belül adekvát módon lenne megnevezve, kezelve ez a fontos jelenség.

Ezt hiába akarná megmenteni a Radnóti Színház amúgy elképesztően tehetséges társulata. A rendezői koncepció miatt ugyanis szereplőink nehezen tekinthetők hús-vér embereknek, mozgatórugóik homályosak, az a bizonyos (s önmagában egészen egyedülálló) válaszfal, amellyel Pater Sparrow időnként elválasztja közönségét a színészektől, átvitt értelemben sohasem tűnik el. Nem kerül közel hozzám sem a szinte megtébolyodott király, sem az elveszett leány, történetük fontossága elveszik a stilizált térben, s előáll az az igazán csalódást keltő esemény, hogy egyáltalán nem érdekel a szereplők sorsa, így nem képesek alátámasztani sem a rendező gondolkodását, sem pedig a történet mélyebb értelmét.

Egyedül Dénes Viktor képes kiemelkedni a tömegből, de ő sem feltétlenül az egész részeként, inkább alanyi jogon: színpadi létezése energikus és egészen természetes módon igyekszik törekedni arra, hogy kitöltse az űrt, amit az addig történtek hagynak nézői emlékezetünkben. Szerencsére itt van még Schneider Zoltán is, aki a tőle megszokott közvetlenséggel szól hozzánk, ám kollegájához hasonlóan ő sem a történetbe ágyazva, inkább önmagában létezve válik jól értékelhetővé.

Márpedig az előadás alapja, a szöveg tekintetében számos alkalom nyílik arra, hogy az alkotók kibonthassák üzenetüket. Szabó T. Anna fordításában olyan fontos mondat hangzik el, amely kiválóan összegezhetné az előadás lelkét, lényegét, már ha mindezt sikerült volna megfelelő módon felvezetni a mondanivaló tulajdonképpeni elhangzásáig. A problémám lényege éppen az, hogy egy ideális előadás esetében nem szükséges kimondani azt, hogy „minden elmúlik, s ez benne a legszebb”.  A tanulság ugyanis akkor a legértékesebb, ha nem a színpadon hangzik el, hanem a darab eredményeként magában a nézőben születik meg.

Szereplők

Az idő Bálint András

Leontes, Szicília királya: Pál András
Hermione, Leontes felesége: Martinovics Dorina
Mamillius, a kisfiuk: Murányi Amadé / Nyáry Brúnó
Camillo, szicíliai nemesúr: László Zsolt
Antigonus, szicíliai nemesúr: Gazsó György
Dion, szicíliai nemesúr: Gyabronka József
Cleomenes, szicíliai nemesúr: Vilmányi Benett eh.
Polixenes, Bohémia (Csehország) királya: Rusznák András
Florizel, a fia: Olasz Renátó eh.
Öreg pásztor, akit Perdita atyjának hisznek: Schneider Zoltán
Bohumil, a fia: Figeczky Bence eh.
Lopacseh, csavargó: Dénes Viktor
Perdita, Leontes és Hermione leánya: Sodró Eliza
Paulina, Antigonus felesége: Kováts Adél
Emília, Hermione udvarhölgye: Lovas Rozi
Boženka, bohémiai parasztlány: Mészöly Anna eh.
 Valamint: Feicht Zoltán, Mészáros Gergely, Hajdú Ádám, Komjáti Áron / Tóth István, Bukovinszki Balázs / Rácz Dániel, Kecskés Mihály, Schór Ádám

Alkotók

Fordította: Szabó T. Anna
DRAMATURG: Morcsányi Géza
JELMEZTERVEZŐ: Benedek Mari
JÁTÉKTÉR: Valló Péter
LÁTVÁNY: Pater Sparrow
VILÁGÍTÁS: BAUMGARTNER SÁNDOR
ZENE: Melis László
KOREOGRÁFUS: Hód Adrienn
Ügyelő: Kónya József
Súgó: Farkas Erzsébet
A RENDEZŐ MUNKATÁRSA: Őri Rózsa, Ari Zsófi
RENDEZŐ: VALLÓ PÉTER
Leave A Comment