Kárfelmérés

A férfié és a nőé a színpad – kicsi ez a tér, stilizált, túl fényes és nincs benne semmi otthonosság: mintha több szólna a látogatónak, aki betér hozzájuk, mint a saját lakóinak. Ez korántsem meglepő, hamar kiderül, hogy ez az érzelemdússág, az intim tér megléte nemcsak a lakásból hiányzik: nincs meg a lakóiban sem. Ha egykor szerették is és közel voltak egymáshoz, abból ma már csak az a kegyetlen őszinteség maradt meg, amit darabunk kezdetén elvárnak a másiktól. Se több, se kevesebb.

Mindig hajtogatjuk, mennyire elengedhetetlen az őszinteség, a lelkünk feltárása, a hibáink elismerése, mégis, ritkán vagyunk tisztában vele, hogy ez csak abban az esetben erősítheti a kapcsolatunkat, ha a partnerünk eléggé nyitott és megértő ahhoz, hogy gazdagító tényezőnek lássa a lépésünket. Hogy úgy vélje, ennek segítő és fejlesztő ereje van – hogy ebből csak táplálkozni lehet. Ez a megértés azonban fokozatosan árnyalódik annak a párnak esetében, akik a címben említett Mesterhármas két csúcsát képezik.

Kárfelmérés! – csap az asztalra ez a kivételes pár, azzal a céllal, hogy félrelépéseik elismerésével tisztázhatják egymással szembeni félreértéseiket, begyógyítják a sérelmek okozta sebeket. Ennek a kényes aktusnak azonban éppen abban áll a kockázati tényezője, hogy fellebbenti a fátylat minden eltitkolt afférról, vágyról, és a túlélés esélye minden egyes hiba beismerésével egyre jobban csökken.

Fotó: Éder Vera

Jeanne és Maxim esetében – merthogy így hívják párosunkat, névileg való említésük azzal indokolható, hogy nem egy átlagos párkapcsolatot szimbolizálnak – éppen az jelenti a problémát, hogy a férfi túl sok, a nő pedig túl kevés emberrel lépett félre. Személyiségük lényege egész egyszerűen értelmezhető ebben a számszerűségben: Maxim (Kocsis Gergely) rövid, jobbára mindenféle jelentést és tartalmat nélkülöző aktusokban csalta meg párját. A színész kiválóan érzékelteti a viszonyok súlytalanságának és a megcsalás miatti felháborodásnak ellentmondásosságát: Maxim gyarló ember, aki képes a könnyebbik utat választani, s mégis elvárni mástól, hogy hű legyen. A kielégülést, a gondokból való pillanatnyi kilépést kutatta, csak a felszínen vett részt a „kapcsolatokban”, ez indokolja azt is, hogy nehezen emlékszik partnerei nevére. Esetében csupán a testek fonódtak egymásba, a lelkek, szellemek viszont korántsem. Nem úgy, mint felesége félrelépésében: Jeanne (Bozó Andrea) csupán egyetlenegy férfival kezdett viszonyba, amelynek korántsem a szex volt a lényege. Különböző programokon vettek részt, kiállításokra, színházba jártak, viszonyuk egyre inkább kezdett elmélyülni, olyannyira, hogy az már kapcsolatnak is nevezhető. A viszony kilenc hónapig tartott, és mikor megismerjük a házaspárt, még véget is ért.

Fotó: Éder Vera

Nyilvánvalóvá válik, hogy nem az a megcsalatás a veszélyesebb, amelyben több emberrel is kapcsolatba kerülünk. Ez egyszerre gyökeredzik a szituáció természetéből és a színésznő pengeéles, súlytalan nemtörődömséget, majd dörzsöltséget sugárzó játékából. Maxime is megijed ettől, ész veszejtve kezdi el kutatni a férfit, akivel felesége megcsalta. Első választásra magukhoz invitálja a legvalószínűbb esélyest (László Zsolt), aki hasonló problémákkal küzdött élete során, és különleges kapcsolatot ápol Jeanne-nal. Ekkor a mesterhármas személyes problémái és sértettsége a felszínre tör és egymásba fonódik. Egymás életében vájkálnak, csalódást keltő titkokra derül fény, hamarosan értelmét veszti a felelős utáni kutatás, olyannyira elterelődik róla a hangsúly az újabb és újabb fájdalmak felszínre bukkanásával.

Nem meglepő, hogy erre a kérdésre nem is kapunk választ, a darab lényege ugyanis nem a harmadik személy kilétén nyugszik Csizmadia Tibor rendezésében. Sokkal izgalmasabb az a morális és etikai küzdelem, amely a házaspár között folyik. A megcsalatások az idő elteltével eszközzé válnak, legitimálják a másik félrelépését, és egyértelművé válik, hogy Jeanne kezében van a hatalom, az erő, hiszen visszatartja a végső információt – szeretője nevét – férje elől. Ezzel láncolja magához, ebben a megelégedésben tobzódva, egy fájdalmas ölelésben fonódik össze  férjével a darab utolsó pillanataiban.

Szereplők

Bozó Andrea, László Zsolt, Kocsis Gergely

Alkotók

díszlettervező: Enyvvári Péter

jelmeztervező: Füzér Anni

dramaturg: Oláh Krisztina

fordító: Oláh Krisztina

rendező: Csizmadia Tibor

Leave A Comment