Gondolatok a Kelet színházáról

Kevés lehetőségünk adódik arra, hogy külföldi színházi előadásokat láthassunk. Ez elsősorban abból a szomorú tényből is gyökerezhet, hogy az átlagos néző nemhogy határon túli, de vidéki előadásra is nehezen juthat el.  A Vígszínház már azt ezt megelőző években is számos kísérletet tett arra, hogy megnyissa kapuit a vidéki előadások előtt, tavaly például a székesfehérvári Vörösmarty Színház Hamletjét láthattuk László Zsolt főszereplésével. (A következő hónapban egyébként a Kolozsvári Állami Magyar Színház két előadását is – Julius Caesar és a Kalucsni – befogadja a teátrum egy-egy estére, valamint a székesfehérvári színház is képviselteti magát a Psychével; szóval van miből válogatni). Az idei évad egyik legizgalmasabb vállalása azonban mindenképp a Kínai XIII. Színház meghívása volt a Víg színpadára, akik a Nanyue királya című történelmi drámával mutatkoztak be a pesti közönségnek. 

Fotó: Szkárossy Zsuzsa

A Nanyue királya voltaképpen egy közeli, pontos és korhű látlelet a kínai történelem egyik meghatározó periódusáról és emberéről. Zhao Tuo felemelkedése nem mentes az intrikáktól, váratlan halálesetektől, árulásoktól: az idő elteltével ezredesből egy harcos királlyá avanzsál, akit egyszerre ismerhetünk meg emberi mivoltában és tisztviselőként is. Uralkodását megbízhatatlan szövetségesek, ellenséges királyok és királynék nehezítik meg, miközben törekszik a diplomatikus döntéshozatalra és népének megvédésére. Az előadás nemcsak azért roppant érdekfeszítő, mert belátást enged a kínai történelem egyik fontos szegmensébe, hanem mert ezt a tradicionális kínai színjátszás keretében teszi. Ritkán van lehetőség arra, hogy egy ilyen darabot megtekinthessünk, most azonban csupán a Vígszínházig kellett utaznunk azért, hogy egy egészen más kultúrát, életszemléletet és színjátszást ismerhessünk meg. A Nanyue királyában ez a „triumvirátus” karöltve van jelen, ez az, ami teljes mértékig hitelesíti a végeredményt.

Fotó: Szkárossy Zsuzsa

A magyar színjátszáshoz szokott és ezt behatóbban ismerő nézőként számomra hallatlanul izgalmas esemény tanúja lenni annak, hogy hogyan lélegzik a kínai színház, milyen gesztusrendszer és koncepció alapján építkezik, mire és hogyan fektet nagyobb hangsúlyt. A legfontosabb és legmélyebb értékekben megegyezünk: óriási mértékű alázat és hit tapasztalható a színpadon, ami a sajátunktól eltérő tapsrendnél még inkább fokozódik. Ezek az emberek egyértelmű meggyőződéssel teszik a dolguk, a művészet és közönség oltárán áldozva, ami a mai világban sajnálatos módon ritka „árucikk”. Wang Xiaodi rendező kiválóan válogatta össze színészeit, a főszerepekben végtelenül alázatos és természetes előadásmóddal rendelkező színészek lépnek színpadra, akik teljes mértékig képesek azonosulni szerepükkel, azok emberi gyarlóságával és sorsával. A már említett és boncolgatott hit itt sem vall kudarcot, felerősíti színpadi alakításukat.

Kétség sem fér hozzá, hogy ez az előadás grandiózus. Kolosszális díszletekkel dolgoznak, amelyek óriási mértékben határozzák meg a darab látványvilágát, valamint erősítik üzenetét és a kínai történelmi hűséget is. Természetesen valódi tartalom nélkül irrelevánssá válna a díszlet szépsége, itt azonban nem áll fönn ez a veszély: a látványvilágot teljes mértékben a történetnek rendelték alá, nem csupán önmagában „uralkodott”. A történet esszenciáját elsősorban a színészi előadás, majd a „körítése” színezi, de valóban fontos kiemelni azt is, hogy mindezt erősíti az első alkalom élménye is. Számukra természetesnek ható hanghordozás és főleg hangsúlyozás teszi még nagyobb kuriózummá azt, amit a színpadon látunk. A rendezés a darab egyik elemét sem hagyja figyelmen kívül. Az alkotók nagy hangsúlyt fektetnek a hangulatvilág megteremtésére, kolosszális jellegét a díszleten kívül a zenei világ is nagymértékben támogatja, amely keleties atmoszférájú természetét is kiválóan érzékelteti.

Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Xiaodi színháza precízen és árnyaltan gondolkodik a művészetről, ezzel párhuzamosan pedig képes pátosz nélkül kétszer aláhúzni azt a kijelentését, hogy mennyire fontos számára a saját történelme. A Nanyue királya inkább élmény, semmint színdarab, hiszen egy új világba nyit ajtót, amin eddig egyáltalán nem volt lehetőségünk belépni. Az előadás a kínai tradicionális színjátszás minden jegyét magán hordozva szokatlan és újszerű élmény, amely gazdag és sok tanulsággal bíró színdarabként született meg. Egy új kultúrát, egy másféle színjátszást ismerhettem meg általa, amely nagymértékben szélesítette a látóköröm és mélyítette a színházról való gondolkodásom. A Víg nagyfokú nyitottságot és kíváncsiságot feltételez közönsége oldaláról, a kezdeményezés esetemben mindenképpen nagy sikerrel zárult.

Leave A Comment